A mai napom leginkább segédmunkával telt. Sokat motoroztam, hoztam vittem szerszámokat, alkatrészeket.
Egy jó csetnyik jobban lát mint a mester. Mindig is tudtam hogy Tarkóék erősek a szakmunkában, nade ennyire. Néhány óra szerelés a mezőn, pár kanyar alkatrészbeszerzés Zolitól, majd el is készült a fűkasza. Hivatalos nevén önjáró rendre arató gép, a szocialista kooprodukciók csúcsa. A vágóasztal magyar, a motor szovjet, a többi NDK gyártmány. Megmutatták a fiúk hogyan kell együttműködni.
Mivel egy gép nem gép, megérkezett Ottó is, egy Belorus márkájú trakesszal, ami egyébként Matyié, de neki most épp nincs gázolaja, így szabad a gép. Ezen egy tárcsás rendszerű fűkasza aprítja a fínom marhacsemegét. Ezen is volt mit szerelni természetesen, így mire mindkét gép felvonult már jól benne voltunk a délutánba. Ottó gépére nem passzolt a gardán, így azt kb. 10 percenként kellett dróttal fixálni, ami megédesítette az amúgy is álommunkát a dögmelegben amihez bögölyrajok húzzák a nótát. Ezek a szép nagy rovarok isten egyik legszeretetreméltóbb teremtményei a szúnyogok mellett. Ugyanúgy csípnek és vért szívnak, csak tízszer olyan hatékonyan teszik mindezt.
Késő délután, hogy érezzük magunkon isten áldását az asztalos kaszán egy kisebb tengely az anyagfáradság csalhatatlan jeleit mutatta, eltört. A tárcsás kaszából egy penge szabadult el, ilyenkor érdemes a közelben tartózkodni ha meguntuk a munkát, mert akit eltalál az 1000% hogy egy darabig nem fog dolgozni. Szerencsére csak a trakesz felnibe csapódott be, mély nyomokat hagyva.
Estefelé még volt egy elakadt traktormentés, majd sötétben tértem nyugovóra a lakókocsi lágyan ringató kényelmes fekhelyén.
